A koronavírus egyelőre sokkal nagyobb hatással volt a filmiparra, mint a videojáték fejlesztőkre, és emiatt ugyan még sokan nem jelentettek be jelentős tolódást az eredeti debütáláshoz képest, van 1-2 fejlesztő csapat, ami egyelőre hallgat játéka biztos idei megjelenését illetően. Ezeket is számba véve végigvettem, melyek azok a játékok, melyeknek idén esedékes a megjelenésük, és amelyeket a leginkább szeretnék a játékkönyvtáramban tudni!
Cyberpunk 2077
Sokak listáján bizonyára szintén első helyen van a CD Projekt Red sok éve készülő FPS (first person shooter - belső nézetes lövölde) játéka, mely a fejlesztő Witcher szériájának elsöprő sikere után nem is csoda. A játék egy könyvadaptáció, Mike Pondsmith Cyberpunk 2020 című könyvén alapszik. A trailerek alapján több, mint biztató az eddig felmutatott játékmenet, és a készítők szerint ez az eddigi legnagyobb projektjük, melybe belevágták fejszéjüket. Térképe ugyan kisebb lesz, mint a Witcher 3 világa, azonban cserébe függőlegesen is bejárható, rengeteg emeletes épület lesz felfedezhető Night Cityben. Azzal pedig, hogy Keanu Reeves is csatlakozott a játék szereplői közé, további rengeteg ember tetszését elnyerte a cím. Szeptember 17-én érkezik a polcokra, ha minden jól alakul.
Dying Light 2
Bizonytalan jelenleg a Techland zombis játékának megjelenési időpontja, csak reménykedni tudok benne, hogy sokáig már nem szeretnék halasztani, azonban inkább legyen kidolgozottabb cserébe, mint sem összecsapott. Az első résznek 2015-ben nagy sikere volt, a parkourral vegyített zombiirtás egy kifejezetten szép környezetben sokak kedvence lett rövid időn belül. A második felvonásban már komolyabb ráhatásunk lesz a környezetre, illetve döntéseink is nagyban befolyásolják majd a játékmenetet. 2020 van feltüntetve megjelenési dátumként, azonban pontosabb időpontot jelenleg sajnos nem tudunk.
Horizon Zero Dawn és Death Stranding (PC-s megjelenés)
Mivel sajnos nem rendelkezem konzollal, ezért csak magamban remélem, hogy minél több PS4-es, vagy Xbox-os cím átköltözik számítógépekre, és úgy tűnik, könyörgésem meghallgattatott. A Horizon egy rendkívül szép, jövőbeli környezetben játszódik, ahol a gépek számítanak az uralkodó fajnak, az emberek pedig háttérbe szorultak. Egy részletes, és méretes nyílt világban kalandozhatunk hősnőnkkel, Aloy-al, és szerintem sokan el tudják mondani, milyen remek játék lehet, akik már játszottak vele. A Death Stranding Hideo Kojima legutóbbi agymenése, évek munkája után végül tavaly ősszel jelent meg PS4 exkluzívként, azonban a japán mester csak úgy egyezett bele a játék elkészítésébe, ha az majd PC-re is megjelenik. A sokak által csak szállító-szimulátorként elkönyvelt játék rendkívül jól megírt karakterei, és mély atmoszférával rendelkező környezete ellenére is megosztó darab lett, mind a kritikusok, mind a játékosok körében. Engem azonban csak annál jobban érdekel. A két játék valamikor 2020 nyarán debütál PC-re, utóbbinak már pontos megjelenési dátuma is van, mely június 2 (szerk: azóta a koronavírus miatt sajnos ezt is eltolták pár héttel arrébb, így az új dátum július 14).
Senua's Saga - Hellblade 2
Elég nagyszabásúra sikeredett a Ninja Theory 2017-es indie játéka, a Hellblade - Senua's Sacrifice. Rengetegen meglátták a benne rejlő potenciált, így nem csoda, hogy idén már érkezik is a folytatás. A játék az új Xbox Series X egyik nyitócíme lesz novemberben, és az első trailer alapján még elődjénél is szebb játékot kapunk. Senua egy tudathasadással küzdő harcos, ki az első részben szerelmét akarja visszahozni a túlvilágról, Hel-ből. A játék sokat mesél az északi mitológiáról, miközben Senua átkel a legnagyobb veszedelmeken, szembeszáll az istenekkel, és saját elméjével, mindezt a szerelem kedvéért. A második rész történetéről egyelőre sokat nem tudunk, mindenesetre a Ninja Theory immáron megnövekedett költségkeretből dolgozhat, ami már most több, mint biztató.
Watch Dogs Legion
Az Ubisoft kénytelen volt elhalasztani 3 nagyobb címét is, főként a Ghost Recon: Breakpoint váratlanul gyenge fogadtatása miatt, hogy jobban átdolgozzák játékaik egységes struktúráját. Ezek között volt a Legion is, amely már márciusban megjelent volna, ha nincs az eltolás, ám így feltételezhető, hogy jobb játékot kapunk a tervezettnél. A Watch Dogs széria harmadik epizódjának is beillik, igaz, ez nem számozott folytatás, az előző két résztől eltérően. A népszerű hackelős játék véleményem szerint a második résztől vette fel a megfelelő fonalat, amikor is sokkal lazábbra, viccesebbre vette a figurát az első rész komorabb történetvezetése után. A Legion viszont teljesen elborultnak tűnik a bemutatók alapján, gyakorlatilag a bejárható terület összes emberével játszhatunk, mint fő karakter. Azt ígérik, mindegyiküknek más és más személyiségjegyei, illetve képességei lesznek, eléggé ambíciózus vállalkozásnak tűnik, ám én azt mondom, legyen így. A játék előreláthatólag ősznél előbb nem jön, de könnyen lehet, hogy sajnos átcsúszik a következő évre.
Age of Empires 4
Gyerekkorom egyik kedvenc játéka volt a széria második része, amellyel sok-sok boldog órát eltöltöttem otthon, érdemi tevékenységek helyett, azonban ebből egy másodpercet sem bántam meg. Ez a játék is hozzájárult ahhoz, hogy a mai napig imádom a történelmet, és élveztem, hogy rengeteg csatát újrajátszhattam benne. A 2005-ös harmadik rész óta nem kaptunk számozott folytatást, csak újragondolásokat, éppen ezért eléggé izgalomba jöttem, amikor bejelentették a folytatást, a negyedik rész képében, melyet idén ősszel már kezeink közé is foghatunk. A játékból egyelőre egy játékmenet trailert láttam, azt hiszem, ennyi is van kint belőle, ez is csak másfél perces, úgyhogy sok mindent nem tudtam belőle leszűrni. A grafika nekem egy picit mesésnek tűnik, mint sem realisztikusnak, ám a lényeg úgyis az élvezet, amelyet előreláthatólag nyújtani fog, már csak a nosztalgiafaktor miatt is.
Nektek melyek azok a játékok, melyekkel biztosan játszani fogtok az idei felhozatalból?
Kövess Facebookon: https://www.facebook.com/videogameopinions