Videojáték Vélemények

PlayStation 5 - Kedvenc játékaim a bemutatóról

2020. június 27. - Pafry1998

A koronavírus járvány hazánkban ugyan lecsengett szerencsére, és már majdnem minden visszatért a régi rendszerébe, addig ez Amerikáról sajnos egyelőre nem mondható el, ott még javában tombol a betegség. Ráadásul sok helyen a feketék jogaiért való tüntetések zajlanak, amelyek gyakran csapnak át erőszakos megmozdulásokká. Ebben a kissé puskaporos hangulatban mégis úgy döntött a Sony, hogy végre valahára leleplezi nekünk a következő generáció egyik legnagyobb konzolját, a PlayStation 5-öt. Ráadásul egy több, mint egyórás online esemény keretein belül tette mindezt, ahol számos nagyobb jövőbeli címet jelentettek be a konzolra, valamint akadt néhány meglepetés is. Ezek közül válogattam össze a személyes kedvenceimet.

Horizon: Forbidden West
Talán az egyik leglátványosabb előzetest kapta az egész rendezvényen a Horizon: Zero Dawn folytatása, mely nem számozott második résszel, hanem új alcímmel érkezik PS5-re. Felemelő volt látni, hogy az amúgy is igen népszerű címet hogyan tudták még néhány elemmel, és új környezettel, valamint új ellenségekkel is fokozni. A játék első része ugyan még várat a PC-s átiratra, azonban a hírek szerint még a nyáron beszerezhetjük, hogy azok is átéljék a kalandot, kik nem rendelkeznek PS4 konzollal. Megjelenése után mindenképpen az új PS5 egyik húzócíme lehet.

Project Athia
Ugyan kevesebb, mint egy percet láthattunk belőle, ám a Project Athia volt az egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó játék a show címei közül. A trailer sokat nem árul el a Square Enix új fejlesztéséről, ám annyi kivehető, hogy valami elképesztően fog kinézni, ha már ebben a korai szakaszában is így fest. Egy lányt láthatunk ugrálni sziklákon, indákat varázsolni, és szembenézni egy valamilyen irdatlanul nagy kukaccal ami épp kiemelkedett a földből, tehát egy erősen fantasy elemeket tartalmazó, talán szerepjátékról beszélünk, amely majd valamikor a kicsit távolabbi jövőben jelenhet meg, hiszen még igencsak fejlesztés alatt állhat.

Stray
Úgy tűnik a show tele volt sejtelmes, ám nem túl sokat mutató trailerekkel, éppen a találgatások felcsigázása érdekében, valamint hogy minél többet beszéljenek a címekről az emberek. Ez alól a Stray nevet viselő játék sem volt kivétel, amely igencsak erős cyberpunk hangulatot árasztott magából. A bemutatott városban embereket nem láthatunk, ám rengeteg robotot, akik valahogyan átvették az emberek helyét, és az ő mindennapi tevékenységeikkel vannak elfoglalva. Ülnek a dugóban, guberálnak a szemetesben, hajat vágatnak stb. Ám az érdekesség csak ezután jön, ugyanis a központban egy macska áll, aki lassan végigmegy ezeken a helyszíneken, és könnyen elképzelhető, hogy ő lesz a karakter, akit irányítanunk kell. Érdekes koncepciónak tűnik, várjuk nagy érdeklődéssel!

Returnal
A Returnal egy sci-fi TPS játéknak tűnik első ránézésre, főszerepben egy nővel, aki beleragadt vaalamiféle időhurokba. Minden egyes alkalommal, mikor meghal, ujjáéled, de a világ körülötte megváltozik. Célja megtörni ezt a körforgást, válaszokat keresve egy (talán) idegen bolygón, melyre hajójával lezuhant. Akcióban biztosan nem lesz hiányunk, valamint kinézetre is kifejezetten hangulatos, ha ezt sikerül megdobni egy jó történettel is, számomra már elérte a célját.

Kena: Bridge of Spirits
Újfent egy egyedi atmoszférával bíró új címről beszélhetünk, melynek főhőse valószínűleg a címben is szereplő Kena lesz, egy lány, ki valószínűleg éppen most tanulja ki a varázslás, és a harc útját mesterétől. A trailer alapján egy akció TPS lesz, tele spirituális, és fantasy elemekkel, melyben világunkban kell visszaállítani a régi rendet. Az egész előzetest egy egyfajta távol keleti hangulat lengte körül, ami nekem nagyon bejött elsőre, valószínűleg a játékban sem fogunk csalódni. Ja, és azokat a kis fekete szőrmókokat a jövőben biztosan viszont látjuk majd a játékboltok polcain.

Resident Evil: Village
Nem is lehetett volna jobb alkalmat találni a mára már hatalmasra duzzadt franchise, a Resident Evil következő számozott részének leleplezésére. A 7. rész egy új irányba vitte el a sorozatot, sokan ezt tartják a sorozat legjobbjának, ezt a vonalat hivatott folytatni a Village alcímmel ellátott 8. felvonás. A trailer alapján valahol északon játszódhat, láthatunk havat, és még egy jeti szerű teremtményt is. Az atmoszférája alapján nem fog elmaradni elődeitől, csak remélni tudom, hogy horror szinten remekül megállja majd a helyét.

Pragmata
Szintén egy cyberpunk elemekkel teletűzdelt játéknak tűnik, a Pragmata trailerjében egy robotot (vagy egy robotpáncélba öltözött embert) láthatunk elsőként egy kihalt nagyvárosban, ahogy valamit felmér a terepen, később pedig egy igencsak szépen kidolgozott szemű lány kerül a középpontba, aki holografikus macskájával járja a vidéket. Sokat nem tudhatunk meg, de valamiféle mentőakció kíséretében igyekeznek a lányt kimenekíteni a kihalt bolygóról, a grafika lenyűgöző, rengeteg részlet kidolgozott, de van egyfajta komor hangulata a nagy egésznek, várhatólag a története is elég komoly lesz, engem pedig nagyon lekötnek az ilyesfajta játékok.

Bugsnax
És akkor szembe is mennék az előző állításommal, a Bugsnax ugyanis mindennel fog rendelkezni, csak komoly történettel nem, mégis itt van a listámon. De nem is azért, mert sokat várnék tőle, egyszerűen csak ilyen elborult lázálomra hajazó játékot már rég láttam. A gyümölcsök, és különféle kaják életre keltek minden formában, és valamilyen módon ha a karakterrel amit irányítasz, megeszel egy másik kaját, te magad is egy kicsit azzá változol, amit elfogyasztottál. "Az vagy, amit megeszel" tartja a mondás, nos, a fejlesztők ezt nagyon komolyan vehették. A végén pedig kapunk egy enyhe horrorelemet, úgy tűnik, valami még vadászni is fog ránk az éj sötétjében. Ez a játék kapta a konferencia legnagyobb utálatát, se a grafika, se a történet nem verdesi a csillagos eget, azonban nem is kell minden játékot a legjobbakhoz mérni, egyszerűen a fejlesztők megvalósították saját kis terveiket, amik, hát, elég érdekesek ugyan, de mindenképpen van valami benne, ami miatt érdemes lehet tenni vele egy próbát.

Neked melyik játék volt a kedvenced a konferenciáról? Tervezel beruházni az új PS5-re?

A bejegyzés trackback címe:

https://videogameopinions.blog.hu/api/trackback/id/tr3915970626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása